Összes oldalmegjelenítés

2012. május 23., szerda

Egészség és szépség

Régóta a fejemben volt már egy ékszer szett terve, de mivel igen sok swarovski négyzetet igénylet volna, halogattam a megvalósítását, hiszen tudva levő, hogy a swari négyzetek nem az olcsó kategóriájú kristályok közé tartoznak.
Éppen ezért nagyon megörültem, amikor rátaláltam a hasonló méretű hematit négyzetekre! Beszereztem belőlük a kellő mennyiséget és kiválasztottam egy gyönyörű szép színű swarovski rivolit, amelyet kiegészítésként szerettem volna hozzá "szerkeszteni".

Galvanizált ezüstös gyöngyökkel fűztem össze az egyes elemeket - igyekeztem szuperjó minőségű gyöngyökből megvalósítani az álmom :)

Miután mindent beszereztem, hétvégén nekiestem és szinte sajnálkozva mentem hajnali 2-kor aludni a félkész karkötőm mellől, de másnap reggel a családhoz, vidékre utaznunk, így egy kicsit nem ártott aludni is. Persze reggel jó korán keltem de még így is az indulás előtt 5 perccel tettem rá a karkötőre a kapcsot :) Minden áron be szerettem volna fejezni, hogy a testvéreimnek meg tudjam mutatni a szettet.
Íme a végeredmény:






Persze a nővérkém teljesen beleszeretett, azonnal be is állt nekem modellnek :)

My sister and the set

...közben megálmodtam egy újabb karkötőt ezekkel a szépséges hematit négyzetekkel...

2012. május 22., kedd

Rózsaszín világ

Nagyon szeretem a rózsaszínt nyáron, így most ennek a jegyében készítettem az utóbbi időben egy pár rózsaszín ékszert.
Az előső gyűrűt egy korábban mészített szett utolsó darabjaként fűztem meg kedvenc kolleganőmnek. Nehéz dolgom volt, mert egyszerűen nem találtam sehol sem 2 cm-nél kisebb rózsakvarc korongot - eddig. Most viszont találtam és el is készítettem végre a nyakékhez illő gyűrűt is.




A rószaszín világnál maradva gondoltam egyet, és készítettem egy kislányoknak való csat-gyűrű párosítát is. Olyan kis helyesre sikerült :)


Ha még nem volt elég a rózsaszínből, akkor itt egy kis masni, amelyet minta nélkül, egy kész gyűrű alapján fűztem meg, nem tudom, hogy ki lehet az eredeti minta megalkotója... Minden esetre igazi szikrázó kis szépség lett :) Készül belőle kérésre egy fukszia rózsaszín változat is - ha már a rózsaszíneknél tartunk :)


A végére egy helyes kis könyvjelző jutott, amely kedvenc munkatársnőm, Viki kérésére készült.



Szóval elmondhatom, hogy mostanában rózsaszínben láttam a világot :)